Kedves Barátaink, Családtagjaink!

Ma este Édesapám János Péter az átkelést választotta. Isten Nyugosztalja!

Búcsúztatójáról később tájékoztatok mindenkit, aki szereti.

Rá jellemzően máris üzent nekünk:… úgy döntöttem, beállok újra Apukád képviseletébe. Azonnal arccal lefelé le kellett feküdnöm. Óriási fekete tenger volt mindenhol, nagyon sötét, de mellettem állt egy végtelen hosszú fényoszlop. Végig tudtam, hogy a fényoszlop az én segítségem, és tudtam, hogy vele akarok kapcsolódni (tehát nem volt elveszve egyáltalán Apukád), de azt éreztem, hogy még egy kicsit maradok, olyan jó végre pihenni. Tudom, hogy majd megyek a fényoszloppal, de annyira élveztem, hogy pillekönnyű volt a testem, semmilyen fájdalmam nem volt. Megjelent rajtam és bennem a mosoly, és az a szó jött sokszor, hogy Fiam, fiam, fiam. Csak mosolyogtam. És akartam hogy tudd, hogy mennyire jó nekem már. Olyan szörnyű nehéz volt eddig, de lásd, most már lebegek, könnyű vagyok. Végre vége, nagyon vártam. A fekete tenger elkezdett eltűnni, helyette világosodó sík terep volt, Apukád hopp, felugrott, nagyon vékony, könnyed volt, mosolygós, és elindult. Olyan érzésem volt, hogy végigjár mindenkit, hogy elmondja: “A halál nem jelent semmit. Csupán átmentem a másik oldalra. Az maradtam, aki vagyok és te is önmagad vagy. Akik egymásnak voltunk, azok vagyunk mindörökre. Úgy szólíts, azon a néven, ahogy mindig hívtál. Beszélj velem úgy, ahogy mindig szoktál, Ne keress új szavakat. Ne fordulj felém ünnepélyes, szomorú arccal, Folytasd kacagásod, Nevessünk együtt, mint mindig tettük. Gondolj rám, kérlek, mosolyogj rám, szólíts. Hangozzék nevem házunkban, ahogy mindig is hallható volt, Ne árnyékolja be távolságtartó pátosz. Az élet ma is olyan, mint volt, ma sem más. A fonalat nem vágta el semmi, miért lennék a gondolataidon kívül… csak mert a szemed most nem lát… Nem vagyok messze, ne gondold. Az út másik oldalán vagyok, lásd, jól van minden. Meg fogod találni a lelkemet és benne egész letisztult, szép, gyöngéd szeretetemet. Kérlek, légy szíves, … ha lehet, töröld le könnyeidet és ne azért sírj, mert annyira szeretsz engem.”

© 2018 Phoenix Selfness Intézet

Kövessen minket: